Műlegyes csukázás holtágakon

Nagyobb folyóink holtágaira jellemző e remek sporthal nagyarányú előfordulása, de a legnagyobb számban az erősen szabályozott Tisza mellett találhatunk ígéretes és csukában gazdag horgász lehetőségeket. Ezeken a vizeken megfigyelhető a műcsalis horgászmódszerek térhódítása, de mint a fejlettebb horgászkultúrával rendelkező országokban népes tábort alkotnak a csukára műlegyezők, itthon is egyre nagyobb számban érdeklődnek a legyezés szerelmesei a nagyszerű élményt biztosító, igen magas sportértékű műlegyes csukázás iránt.

A műlegyezésre alkalmas víztisztaságot, helye válogatja, de túlnyomó részben kora és késő ősszel találhatjuk. Értékes időszak lehet még a jégmentes tél, az ívás előtti és utáni periódus, de nyár végétől is érdemes lehet műléggyel az éhes vagy agresszív csukák után kutatni. Ahogyan a Tisza-tó nagyszámú holtága és természetesen a nagyobb méretű tározóterek horgászata sem képzelhető el csónak nélkül, általában az egyéb holtágakon való horgászat, főleg a nagyobb teret igénylő legyezésnél, a megfelelő vízi jármű nélkül lehetetlen. A hagyományos horgászcsónakon kívül gumicsónakból, felfújható és a merev testű horgász-kajakokból egyaránt sikerrel kivitelezhető a csuka műlegyes horgászata, de kisebb vízterületek átfésülésére nagyszerű választás lehet a hascsónak is (belly-boat).

A holtágak jellegzetes meder és fenékviszonyainak köszönhetően a műlegyes csukázás inkább sekélyebb vízben történik. Az átlagos és eredményesen legyezhető mélység a partszegély melletti egy-néhány tíz centimétertől kb. 2-2,5 méterig terjedhet. Az általában erősen eliszaposodott holtágakon sajnos ritka a teljesen áttetsző víz és ez határt szabhat a mélyebb mederrészek műlegyes horgászatának. Keressük a csuka tipikus búvóhelyeit az általánosnak tekinthető nád, sás, hínár, töklevél mellett, illetve alatt, az elsüllyedt fák, bokrok, bedőlt fák közvetlen környezetében, a partoldal medereséseinek vonalában. A vízoszlop teljes magasságában számítani lehet csukák kapására, a felszíntől a fenék feletti zónáig a víz-hőfoknak, az adott mélységnek és a csuka látott, vagy vélt tartózkodásának, illetve magatartásának megfelelően.

A csuka műcsalis horgászatában használatos fogós villantók, wobblerek, jerkbait-ek eredményességét a csuka műlegyező horgászatánál használható streamerek-kel általában nehéz felülmúlni, de nem lehetetlen. Természetesen vannak időszakok amikor a legjobb villantókkal sem lehet kapást elérni, de a kishallal csalizókat kapásokkal-fogásokkal örvendeztetik a csukák. Persze, ez sokszor fordítva is megtörténik. A legyes csukázásnál lehetőségünk van a pergetés ritmusánál sokkal lassabb bevontatásra, de főleg melegebb víz esetén a műlegyezéssel elérhető gyors behúzási tempó kevés is lehet az állóvízi csuka támadási (kapó) reflexének kiváltásához. A csuka műlegyes horgászatában népszerű streamerek kialakításukban, anyagukban igen nagy változatosságot mutatnak. A táplálékhalat utánzó különféle műlegyek mellett eredményesek a többnyire békát imitáló, felszíni popper-legyek is. A nyúlszőrből kötött bunny-bag-ok, zonkerek mellett az őzszőrt (bucktail) tartalmazó műlegyek (pl.: Lefty's deceiver, half-half, cuda), a nagyobb méretű muddlerek, és a tisztán szintetikus (csillogó) anyagból kötött csukalegyek mind-mind kiválóak lehetnek. Színek tekintetében bátran kísérletezhetünk, a rikító sárga, piros, narancs-sárga, lila, fehér színek és ezek kombinációja jó választás lehet, de adódhatnak olyan helyzetek, amikor a kevésbé attraktív fekete, barna, szürke, zöld színű streamerek a legnyerőbbek. A nagyobb méretű streamerek (15-22 cm) jobban felkelthetik a csukák (főleg a nagyobb példányok) érdeklődését, felső határt műlegyünk nagyságának legfeljebb dobótechnikánk szabhat. Legyeinket jó minőségű, nagyobb méretű (2-4 nullás), hosszabb szárú horgokra kössük. Nagy segítség lehet a bokorugróval ellátott streamer, melyet olyan növénnyel benőtt, vagy akadós-fás vízrészeken is bevethetünk amit messze elkerülnek a hagyományos úszós-csalihalas és műcsalis (pergető) horgászok. A csuka éles kopoltyúívei és erős fogazata mindenképp kemény anyagú előkét követel. A köthető vagy előregyártott vékony drót-előkék mellett használhatunk vastagabb, de áttetsző, egyszálú műanyag hard-mono-t (pike-mono) és a talán legkevésbé biztonságos kevlár előkét.

A nagy méretű csuka streamer-ek dobásához természetesen nagyobb zsinór és bot osztály szükséges (AFTM #7-10). Legyező-zsinórból sokféle kialakításút és merülő képességűt használhatunk az álló és sekélyvízi csukázásra. A sekélyebb vizeken univerzális úszó (floating) WF zsinórok mellett előnyös lehet a lebegő, illetve nagyon lassan süllyedő (intermediate) vagy különböző mértékben süllyedő-végű zsinórok használata. A jellemzően csukalegyezésre ajánlott rövid fejű (short-belly), úszó WF zsinórral a vízfelszínen és a felszín közeli régiókban vezethetjük legyünket. Az erősebben súlyozott streamer süllyedését a zsinór behúzásának (befejtésének) gyorsasága korlátozhatja, amely hátrányt is jelenthet abban az esetben, amikor a gyorsabban vezetett légy kikerül a mélyebben tartózkodó csukák támadási zónájából. A WF F/I , F/S lebegő és süllyedő-végű zsinórok az átlátszó, lebegő-végűektől a különböző mértékben és hosszban süllyedő-végűekig kiválóak lehetnek a víz közti és fenék feletti rétegek horgászatára. Több zsinór típus használatával variációs lehetőségeink és esélyeink a csukák kapására egyaránt növekedhetnek.

Az ajánlott nagyobb osztályú legyezőzsinór és a jelentős súlyú, illetve légellenállású legyek dobásához, főleg nagyobb távolságok eléréséért előnyben részesíthetjük a közép-gyors és a kifejezetten gyors akciójú legyezőbotokat. Az AFTM #8-as kategória arany középútnak tekinthető, ettől a legyes csukázásban inkább fölfelé térhetünk el, melyet több tényező is indokolhat. Horgászatunkat, legfőképp a dobást rosszul befolyásolhatja az erős szél, ami miatt csukázó streamer-ünk célba juttatását nagyobb és nehezebb zsinór osztályokkal oldhatjuk meg, de a halfajra jellemző vízinövénnyel benőtt, vagy fás-akadós vízterületeken megakasztott nagyobb csukák fárasztása is erősebb, terhelhetőbb legyezőbotot igényelhet. A csuka kapásakor a kemény, csontos szájba csak határozott akasztással, behúzással ültethetjük horgunkat. Ahogyan a kapás is gyakran meglehetősen vad és agresszív, a megakasztott csuka igen keményen védekezhet az akasztást követő másodpercekben. Rövid, gyors kirohanásai, főleg melegebb vízben jellemző ugrásai komoly igénybevétel elé állíthatja legyező felszerelésünket. Legyezőorsónk lehetőleg nagy magú (large-arbor rendszerű) legyen, törekedjünk a bot pontos kisúlyozására. Mindenképpen előnyben részesíthetjük a fékkel szerelt típusokat, bár sajnos erre a funkcióra ritkábban lesz szükségünk. Szomorú tendenciák tapasztalhatók a csukás holtágakon, mint a Tisza-tó hajdani csukabőségéről, úgy az egyéb kisebb-nagyobb holtágak szép állományáról is csak múlt időben beszélhetünk. Tiszteljük meg ezt a gyönyörű rablóhalat, és ha tehetjük, csak a horoggal súlyosan sértett egyedet tartsuk meg (legyezésnél ez a ritkább), az egészséges példányokat engedjük vissza.