2014.05.05.

35 milliárd forint értékű beruházás zajlik a Tisza tónál

Kunmadaras közötti út újjáépítését.


2014.05.02.

A halállomány pótlására és gyarapításra 40 millió forintot fordítanak a Tisza tavon

A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a ragadozók közül leginkább ez a hal szorul mesterséges állománybővítésre, míg a tóban ugyancsak fontos szerepet betöltő süllő és harcsa állománya stabil, ívási feltételeik pedig kedvezőbbek a csukáénál – tette hozzá.


2014.04.30.

Balaton konferencia javaslatok a vízmennyiség növelésére

Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy "száradási" folyamat figyelhető meg a Balatonnál.


2014.04.11.

A magyar halak fogyasztásának fontosságát hangsúlyozzák a szakemberek

A szimpózium elsődleges célja az elhízás jelenlegi terápiás lehetőségeinek áttekintése és összehasonlítása.


2014.04.10.

Kevesebb a halvédelmi bírság Jász Nagykun Szolnok megyében

A szabálytalankodók jelentős része állami horgászjegy, valamit területi engedély nélkül horgászott. A halvédelmi bírságok száma 2008. és 2011.


2014.04.04.

Nem lép életbe a pontyfogási tilalom a Balatonon

Szakértők szerint olyan elenyésző a természetes pontyszaporulat a Balatonban - ezért is kell évente több száz tonnányi hal telepítésével megoldani a pontyállomány utánpótlását -, hogy nincs értelme az ívási időszak miatt fogási tilalmat elrendelni.


2014.03.20.

Megújul a Kaposvár melletti Deseda tó környéke

Ismertetése szerint a jelenleg félidőben tartó, júniusra befejeződő munkálatok során a már elkészült két híd mellett 220 millió forintból egy látogatóközpont épül a Deseda élővilágát bemutató óriás akváriummal, kialakítanak egy a tavat körülölelő tanösvényt, egy vízi játszóteret, továbbá 14 kilométer hosszan kerékpárutat, valamint esőbeállókat építenek a tó körül.


2014.03.18.

Tíz tonna pontyot telepítenek vasi és zalai horgászvizekbe

A frissen telepített pontyokra szombattól lehet pecázni, addig az érintett tavakon általános horgászati tilalmat rendelnek el.


2014.03.16.

Felfedezték miért nem úszhatnak mélyebbre a halak

A folyamat legfontosabb molekulája az úgynevezett ozmolit, vagyis TMAO. Ez a molekula adja a jellegzetes halszagot.


2014.03.13.

Hogyan hányjunk fittyet

...avagy gondolkodjunk józanon khm, na szóval a szülinapi pálinkázás közben eldöntöttem, hogy vasárnap már a patakból figyelem a napfelkeltét.


2014.03.06.

Horgászok tüntettek a halvédelem szigorításáért Kárpátalján

A horgászok úgy vélték, az orvhalászat gyakorlata azért terjedhetett el Kárpátalján, mert a halőrök hanyagul végzik a munkájukat, rendszerint csak heti egy alkalommal ellenőrzik a rájuk bízott területet, és csak tessék-lássék módon büntetik a szabálysértőket.


2014.03.02.

Folyamatosan egyeztetnek a balatoni halászattal kapcsolatban

A zsilipet pénteken megnyitották az MTI információi szerint, a vízszint ekkor a szabályozási szint maximumnál már 17 centiméterrel magasabban állt.


2014.02.20.

Ötvenezer látogató a FeHoVa és a Budapest Boat Show szakvásárokon

Közönségsikert aratott az egzotikus országok, a Kárpát-medence és benne Magyarország különleges trófeáinak gyűjteménye, a szarvasbőgő verseny, valamint a solymász és vadászkutya bemutatók.


2014.02.15.

Megkezdődött a II Budapesti Halfesztivál

Szakács gőzölgő nagy bográcsban főz a halfesztiválon, körülötte érdeklődők

A gyerekek hal formájú édességet készíthetnek a csokoládé múzeum kihelyezett programján, a Tropicarium óriás akváriumában pedig testközelből ismerhetik meg az élő vízi állatokat.


2014.02.10.

Felértékelődik a horgászat és a halgazdálkodás

A horgászat állami bevételeit 2014-től visszaforgatják az ágazatba és ezekből a forrásokból lehet például a horgászturizmust segítő programokat megvalósítani.


2014.01.30.

Tetemes károkat okoznak a kormoránok a Balatonnál

Balatonból, jelentősen csökkentve a horgászok zsákmány-kilátásait, ami ellen csak az erős szél és a jégborítás nyújt időnként védelmet.


2014.01.30.

Összementek a halak az Északi tengerben

A méretcsökkenés nem érintette a területen élő összes halfajt, a közönséges tőkehal semmit, míg a nyelvhal mindössze egy százalékot veszített testhosszából a vizsgált időszak alatt.


2014.01.30.

Kivizsgáltatná a csongrádi halpusztulás okait a jövő nemzedékek szószólója

A közlemény megjegyzi: a jövő nemzedékek szószólója különösen szomorúnak tartja a Kurcán bekövetkezett halpusztulást amiatt, hogy olyan helyen történt, amelynek rehabilitációját Szentes város szívügyének tekintette, és a vízi ökoszisztéma helyreállítását szolgáló program megvalósítását 2012-ben a "Magyar Tájdíj" pályázaton 2.


2014.01.29.

A MOHOSZ nem támogatja a horgászpártot

Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye: Az elmúlt napokban az interneten felbukkant közlésben az állt, hogy "megalakult a Horgászpárt", és a közlemény bizonyos részeiben utalást tett a Magyar Országos Horgász Szövetségre, azt a látszatot keltve, mintha az országos szövetség és annak tagszövetségei, a megyei (területi) szövetségek tagegyesületei és a horgászok ezt a szerveződést támogatnák.


2014.01.26.

Halfogyasztási tanácsadó

"Nagyon sok halfajnak szó szerint szorul a nyakán a hurok: a halállományok háromnegyedét túlhalásszák, ráadásul számos halászati módszer súlyos környezeti károkat okoz" - mondta el Antje Helms, a környezetvédelmi szervezet tengeri szakértője.


2014.01.21.

Apróra vágott nyers hallal eteti a horgász a gólyát

A gólyákat mindig az iskola volt takarítónője eteti, az állatok az eltelt időben hozzászoktak az asszonyhoz és várják érkezését.


2014.01.09.

Horgász tábor pályázatra is lehet jelentkezni

Nagy Anna elmondta, megduplázták a pályázatok számát a program első évéhez képest. Az idei nyárra a gyermekeknek 58 féle Erzsébet-tábort, köztük több mint 20 új tábort hirdetnek meg.


2014.01.06.

Termálvíz intenzív medencés haltenyésztés

Ugyanakkor új szabály konkretizálja a vizek ártalmatlanítását, illetve elvezetését.


2014.01.02.

A magyar bucó az év hala

A magyar bucó, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség.


2013.12.27.

Év hala szavazás magyar bucó és a sügér csatázik az elsőségért

A 2014. év halára december 31-ig lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ahol folyamatosan nyomon követhető a leadott voksok száma.