Spicbotos Horgászat Tengervizen.

2013.01.27.

Mind ehez nagyon kevés felszerelést kell magunkal vinni. Spicbotos horgásztnál tengerparton sziklás helyszíneket javaslok. Olyan helyeket melyek viszonylag könnyen megközleíthetőek.

Figyeljünk saját testi épségünk biztonságára. A Sziklás partszakaszokon ügyelnünk kell a kígyókra, siklókra is!

Miután megvan a helyszín:

Fontos, hogy egy 1-2 méterrel beljebb áljunk, hisz berántáskor még nemtudhatjuk mekkora hallal van dolgunk.

A Felszerelés:

Egy folyó vizi úszó, egy minimum 4 méteres spicbot, haltartó, és merítő szák. Én egy 30mm-es damilt szoktam alkalmazni, számomra ez elegendő!

A Csali:

Én személyessen gilisztát, vagy csontit szoktam használni, de vannak akik ugyan úgy mint fenekezésnél gyers hallal, vagy hússal próbálkoznak, ez igazság szerint izlés kérdése:)

A Kapás:

Itt nem azt kell figyelni, mikor húzza le az úszót, és már berántani, itt megkell adni neki a lehetőséget, hogy jól benyelje, így az akadás 100% os lessz! Miután már horogra akadt, ügyelni kell, hogy ne a hal irányítson, hanem te irányítsd a halat, így elkerülve azt, hogy a hal elvágja a fogával a damilt.

Végszó:

Nagyjából ennyi, ha lessz időm, bővítem!!

Üdv, Bence