Sugovica (Kamarás-Duna, Schokovitz)

Vízterület: 23,9 ha
Fogható halak: ponty, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, törpeharcsa, kősüllő, naphal,


Baja város központja, Petőfi-sziget körül.
A Duna mellékága, amelyet az itt élők Sugovica néven emlegetnek. Egy gazdag leány, és egy szegény molnárlegény reménytelen szerelmének történetét őrzi a folyó legendája.
A török időkben jelentős kikötővé vált, és később is az ország négy legfontosabb dunai kikötője közé tartozott.
A Kamarás-Duna nevet - amelyet hivatalosan ma is visel - 1923-ban kapta, a név magyarosítására kiírt pályázat eredményeként.

A Sugovica jelentősége a Ferenc-csatorna tápcsatornája, a Baja-bezdáni tápcsatorna (a köznyelvben gyakran szintén Ferenc-csatorna) kiépítésével nőtt meg. A Sugovicából induló, Bátmonostor, Nagybaracska, Dávod, Hercegszántó és Küllőd területét érintő csatorna Bezdánnál csatlakozik a Ferenc-csatornához. Ekkor építették meg a tápcsatorna bejáratánál a Deák Ferenc-zsilipet, valamint a zsilipnél végződő Türr István-átvágást.

Vízkezelő adatai

Kezelő: Bajai Sporthorgász Egyesület
Kezelő telefonszáma: +3679321343

Az adatok esetleg már nem érvényesek. Ilyen esetben vedd fel velünk a kapcsolatot. Tudsz valami többet erről a horgászvízről? Itt oszthatod meg velünk!


A kommentek írásához Facebook bejelentkezés szükséges: