Lengőspicc készítése
Elsőként is arról szólok miért is álltam neki.
Van két olcsó feeder botom. Kissé érzéketlen spiccekkel vettem őket és sajnos a lehetetlenül nagy átmérőjű illesztési pont (ahol a spicc a botba csatlakozik) miatt képtelenség volt érzékenyebbet venni hozzá. Mivel a botokkal egyéb bajom nem volt, elhatároztam valamiképpen mégis használatba veszem őket!Elsőre készen kapható in-line lengőspiccet vettem, de ezzel gondjaim voltak és ráadásul nem is tudtam beilleszteni a botokba. Ezért inkább készítettem egyet saját magam. Használtam két évig és ezalatt előjöttek a gyerekbetegségei is. Rájöttem miért is jobb az in-line rendszer, ezért ilyet akartam készíteni.
A hozzávalók beszerzése problémákat jelentett, mivel lakóhelyem környékén nehezen tudtam beszerezni de azért sok utánajárással sikerült ez is. Így beszereztem karboncsövet (sportáruházból, sárkányalkatrész lett volna), gyűrűket (a SIC-betét miatt is), acéldrótot az akasztónak, erős kapcsot, és selyemzsinórt a kötözéshez és méretre szabható spiccet.
Elsőként méretre igazítottam a spiccet és becsiszoltam a feeder utolsó tagjába, majd feljelöltem rá az eredeti spiccen levő gyűrűk helyét. Spiccgyűrűre nem lesz szükség! Selyemzsinórral felkötöztem a gyűrűket és lelakkoztam a kötést. Persze sorba kellett igazítani őket és figyelni hogy tekercseléskor el ne csússzanak. Ezt egy csepp pillanatragasztóval oldottam meg (hogyan máshogy?). Aztán az acéldrótból hajtottam egy kört a drót végére. A szárnál fogva felkötöztem a spiccgyűrű helyére és ezt is lelakkoztam. Ebbe a fülbe belefűztem a kapcsot. Ezt egy kapcsos forgóból újítottam. Szétnyitottam és leakasztottam a forgót róla, majd ennek a helyére belefűztem az acéldrót karikáját. Kissé bumfordi lett, mert csak vastag drót volt kéznél de működik és ez a lényeg. És hogy miért nem gumicsövet használok a két rész összekapcsolására? Mivel az előző gyárinál ez szakadékony megoldásnak bizonyult, a pótlása meg nem volt egyszerű, mivel a szelepgumi gyengébb mint amire szükségem lett volna.
A felakasztott lengőrész is sajátos megoldásokat kapott.
Elsőként vágtam egy 40 cm-s darabot a karboncsőből és csiszolóvászonnal (jaja ez a dörzspapír) elsimítottam a vágást. Az egyik végére felkötöttem egy erősebb gubancgátlócső egy részét. A kötést persze lelakkoztam. Ezután ugyanolyan karikás száras drótdarabokat ragasztottam a csőbe, ebbe akasztom majd a kapcsot, ennél fogva lóg a lengőrész (vagy leng a lógórész ha úgy tetszik). A Cső két végére egy-egy SIC-betétet ragasztottam, amelyeknek a belső lyukátmérője alig valamivel kisebb mint a csőé. Mindez azért, hogy nem legyen a belső falon nagy perem, így ugyanis könnyebb átfűzni rajta a zsinórt! A betéteket egy széles papírcsíkkal ragasztottam körbe, amely átfedte a betét szélét és a cső végét is, így erősítve meg a gyűrű rögzítését. Ezután a papírcsíkot is, és kb. négy ujjnyi szélességben a cső végét is betekertem színes selyemfonallal, így feltűnőbbé téve azt. Nem utolsó szempont ha valakinek nem túl jó a szeme, mint az enyém. Persze a fonalat itt is lelakkoztam, ez rögzíti is és persze fényessé is teszi.Ugyanezt végigcsináltam a felgyűrűzött spiccből levágott részekkel is, mivel csőspiccel dolgoztam, így ez is használható volt. Mivel a csöveket egy kissé nehéznek találtam, ezért egy-egy üvegspicc darabra felkötöttem két spiccgyűrűt, hogy ha gyenge a kapás ezt a pillesúlyú lógattyút is használhassam.
Mire mindhárom lengőrésszel végeztem, kaptam három eltérő súlyú lengőrészt, két csövet és egy hagyományosabb kétgyűrűset, amilyet az angol lengőkön láthatunk képeken. Lett egy nehéz tag, egy közepes súlyú és egy pillekönnyű.
Pár fénykép, hátha segít:
Így nézett ki a heavy-spicc félkészen:
