Közönséges muréna

1,5 méterre is megnő és 6 kg-ot is eléri a súlya. Színe barnás-sárgás és a testét egészen a farok hegyéig úszók szegélyezik. Horgas fogaival ejt sebet áldozatán majd a szájában lévő méregmirigyekkel bénulást okoz amit a harapás nyomán juttat a sebbe. Harapása az emberre különösebben nem veszélyes. Húsát nagyon kedvelik már a hajdani római ínyencek óta akik tengeröblöket rekesztettek be, hogy a muréna mindig az asztalukra kerülhessen.

A méregmirigyeik mellett a vérük is mérges mint az angolnáknak. Kedvenc tartózkodási helyén a sziklahasadékokból csak a fejét dugja ki ezzel félelmetes látványt nyújtva tépőfogaival és gonosz tekintetével.

Gyakorlatilag vak, és elég nehezen tudja megkülönböztetni a tintahalat, ami az állat normális eledele, egy kéztől vagy kartól.

A muréna horogra kerülve nagy erővel ráncigálja a zsineget. A sziklákba úgy bele tud csimpaszkodni a farkával, hogy órákig eltarthat, amíg kicibálják. Amikor nagy keservesen már a szárazra húzták tombolni kezd és embermagasságnyira vetheti fel magát.

Garády Viktor írja "A Természet" című művében 1927-ben: "Évekkel ezelőtt egy érdekes és csaknem végzetessé válható murénafogásnak voltam a szemtanúja a liguriai riviera Oneglia nevű kis városában. A kikötő zárómólóján sétálgattam egy szép tavaszi alkonyaton s a hatalmas tüzijátékban gyönyörködtem, amit a lemenő nap rögtönzött a nyugati ég alján. A hullámtörőgát egyik sziklatömbjén egy fiatalember álldogált. Halászgatott. De alig hogy megpillantottam, hangosan felsikoltott s a következő percben már a tengerbe fordult. Persze csakhamar kimentették. Kiderült, hogy valami nagy hal került a horgára, amely ijedtében akkorát rántott a zsinegen, hogy a fiatalember megtántorodott és a tengerbe zuhant. Kis idő múlva a hal is látható volt. Ott feküdt a móló kövezetén. Alig volt már benne élet. Muréna volt”