Szélhajtó küsz

Leírás

A szélhajtó küsz (Alburnus alburnus) a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó, Európa-szerte elterjedt kis termetű édesvízi hal. Teste nyújtott, oldalról erősen lapított, ezüstösen csillogó; a hát szürke-zöldes, az oldalak fehér-ezüst fénnyel ragyognak. A szájrés felső állású, a száj ferdén fölfelé nyílik. Pikkelyei könnyen lehullanak; az oldalvonal a hasúszó tövéig ívszerűen lejjebb hajlik.

Egész Európában és Közép-Ázsiában megtalálható; Magyarországon az egyik legközönségesebb folyóvízi és állóvízi hal. A Duna, a Tisza és mellékfolyóik nyílt vizein, holtágakon, tavak felső vízrétegein él. Sekély, jól megvilágított vízfelszín-közeli zónát kedveli; csapatosan nyüzsög a vízszín közelében. Elsősorban lassú folyású és állóvizekben fordul elő nagy számban.

A szélhajtó küsz pikkelyéből készül a gyöngyesszel (essence d'orient), amelyet a mesterséges gyöngyhéj gyártásában és lakkok előállításában hasznosítanak. Horgászszempontból csalihalnak és versenypontyos eleségnek (groundbait-csali) fontos.

Testhossz és tömeg

Általában 10–15 cm hosszú; ritkán éri el a 20–22 cm-t. Tömege 10–50 gramm. Élettartama 6–8 év.

Szaporodás

Május–júniusban ívnak sekély, növénydús parti sávokban és kavicsos zónákban, 14–18 °C-os vízben. A nőstény több részletben rakja le ikráit (1 000–8 000 db) kövekre, vízinövényekre. A szülők nem gondozzák az utódokat; a lárva 6–10 nap alatt kel ki.

Táplálkozás

Mindenevő, de elsősorban a vízfelszínről és a felső vízoszlopból táplálkozik: apró rovarokat (szúnyog, tiszavirág), zooplankton-szervezeteket, algákat fogyaszt. Jellemzően rajban úszik a felszín közelében, és röptükből kapkodja el a rovarokat.

Horgászata

Leginkább csalihalként hasznosítják süllő, csuka és harcsa horgászatánál. Versenyszerű botolóhorgászatban is célhalnak számít; apró horgokkal (8–14-es), vékony előkékkel, apró úszón, lebegő kenyér- vagy maggal fogható. Tömegfogása gyors tempóban lehetséges az aktív csapatokban.

Magyar nevek

Küsz, közönséges küsz, szélhajtó