2012.04.21.
Évadnyitó horgászverseny
Két hete volt a telepítés ilyenkor mindig telezabálják magukat a halak amiket nem fognak ki eddig és meghal a víz. Ezért én nem a pontyokat célozmám meg hanem inkább a keszegeket, sneciket, sügereket.
2012.04.20.
Lőszert találtak egy horgásznál Borsodban
A 45 éves férfi elmondása szerint azokat korábban a Sajó partján találta, és nem gondolta, hogy ezzel bűncselekményt követ el - tette hozzá a szóvivő.
2012.04.20.
Gátak veszélyeztetik az Amazonas erdeit és halait
Ezek a beruházások mind az Amazonas-medence folyóhálózatát, mind az esőerdőket veszélyeztetik - állapították meg a washingtoni Center for Environmental Law kutatói a Die Welt című német lap internetes kiadásának (www.welt.de) ismertetése szerint.
2012.04.17.
Hitlerre hajazó hal

Gazdája, a belfasti Deborah Cochrane ugyanakkor nem Adolfnak hívja hitleres halát, hanem George-nak.
2012.04.15.
Hamarabb feloldják a csónakos horgászatra vonatkozó tilalmat a Balatonon
A társaság szakemberei az elmúlt hetekben folyamatosan ellenőrizték a Balatonba kihelyezett süllőfészkeket, figyelemmel kísérték az ívás folyamatát, amelynek során azt tapasztalták, hogy az ívás időszaka lecsengett.
2012.04.13.
Horgászat közben gyilkoltak meg 5 fiatalt
A legfrissebb hírek négy, húszas éveiben járó férfiről szólnak, illetve az ötödik áldozat egy 45 év körüli helybéli férfi.
2012.04.12.
Európában először Londonban mutatkozott be a Lazacfogás Jemenben
A boldogtalan Fred Jones (Ewan McGregor), a halászat/horgászat szakértője egyszer egy lehetetlennek tűnő felkérést kap: Jemenben száraz, kiapadt folyómedreiben kell meghonosítania a lazachalászatot.
2012.04.12.
71 kg os harcsa a hortobágyi Kadarcsi tóból

Előbb a partról próbálták fárasztani a halat, de az olyan erővel és iramban vitte a zsinórt, hogy a horgász és segítője, Tóth János csónakból volt kénytelen követni a zsákmányt, amelyről ekkor már sejtették, hogy méretes lehet.
2012.04.06.
Sikeres volt az országos halászati ellenőrzés
Ennek során szinte a teljes magyarországi Tisza és Duna szakaszon megjelentek az ellenőrző csoportok, ahogyan a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, és Fertő-tó környékén is.
2012.04.06.
Húsvéti ponttyal indítják a balatoni haltelepítési szezont
A Balatonhoz szállított halakat a tó különböző részein, összesen 6 helyszínen (Keszthelyen, Fonyódon, Balatonföldváron, Siófokon Balatonfűzfőn és Csopakon) engedték a vízbe, a horgászszervezetekkel történt egyeztetéseknek megfelelően, a tó déli partján és keleti medencéjében növelve a fogási lehetőségeket.
2012.04.04.
Kétszázezer előnevelt csukát telepítettek a Tisza tóba
A beszerzésre kiírt pályázat nyertesétől, az Aranyponty Zrt.-től vásárolt szállítmány értéke nettó 2,4 millió forint? tette hozzá.
2012.04.04.
Horgászparadicsom lehet a Balatonföldvár
A Natura 2000-es területet érintő tó turisztikai hasznosításával kapcsolatban az egyesület alelnöke úgy látja, a kistérség és a halászati cég érdekei szerencsésen találkozhatnak.
2012.04.01.
450 horgász volt a leszakadt jégtáblán
A riasztás után azonnal mozgósították a közelben lévőket: tíz hajóval és csónakkal, illetve egy helikopterrel siettek a bajba jutottak segítségére. Mintegy 40 ember vett részt a mentésben.
2012.03.29.
Visszaválthatják területi engedélyüket a balatoni harcsahorgászok
A harcsára elrendelt fogási tilalommal a BHNp szakmai alapon teljes mértékben egyetért - hangsúlyozta a társaság a közleményében.
2012.03.29.
Süllőívás a Balatonon a halászhajók is levonulnak a tóról
A busa fogását szolgáló állított hálós halászat pedig már csütörtöktől, a süllőfészkek állapotától függően, előreláthatólag április 10-ig szünetel.
2012.03.29.
Fogházra ítélték a horgászegyesület elnökét
A horgászegyesületi elnök, mint elsőrendű vádlott, valamint a földmunkagép kezelője, mint másodrendű vádlott ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult büntetőper.
2012.03.26.
Fokozott ellenőrzéseket tartottak a Dunán
Elmondta azt is, hogy tavaly mindössze két halálos baleset történt, és reményét fejezte ki, hogy az idei szabályváltozások következtében ez a szám is csökken.
2012.03.26.
Beteg keszeg.
Sziasztok! Hétvégén megejtettem életem első horgászatát. Szolnok, Zagyva. Mindössze néhány keszeg, de csodálatos élmény volt! Viszont lenne 1 db.
2012.03.23.
Süllőfészkek a Balatonon
Elmondta, hogy a korábbi éveknél 30-40 százalékkal több csuka-ikrát fejtek le a napokban a társaság Buzsáki tógazdaságában.
2012.03.20.
A Btk módosításával önálló bűncselekmény lenne az orvhalászat és az orvvadászat
A tapasztalatok alapján az orvvadászat elkövetése mellett a gyanúsítottak ellen lopás, és ha az elkövetéshez illegálisan fegyvert is használnak, fegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is eljárást indíthatnak.
2012.03.19.
Tiszavalki, tiszabábolnai fogások, élmények, módszerek.
Az interneten szétnézve nem nagyon láttam kizárólag ezzel a résszel foglalkozó fórumot.
2012.03.15.
Varsák felszedése közben fulladt meg
A fiúnak sikerült kiúsznia a partra, az apa viszont elmerült.
2012.03.14.
Indul a balatoni horgászszezon
A módosított rendelkezés szerint azokról a stégekről, amelyek lábánál a vízmélység nem éri el az 1 méter lehet horgászni.
2012.03.14.
Feltöltötték a Tisza tavi ökocentrum legnagyobb medencéjét
Bornemisza János elmondta: a következő napokban folyamatosan töltik fel a kisebb medencéket, a hat akvárium összesen 735 ezer liter térfogatú. Folyamatban van a vidrashow helyének kialakítása is.
2012.03.13.
Élményeink 2012.4
Üdv ismét minden kedves olvasónak!! A bloggazda nem kis örömére ismét egy horgászattal kapcsolatos friss (még egészen ropogós) élményt oszthatok meg veletek.
