2012.01.30.
Nonstop horgászat a környei tavon
Míg 2010-ben ugyanis 54,4 kg-os átlagot könyvelhettek el, addig tavaly ez 47,5 kilóra mérséklődött, ám? mint kiderült?
2012.01.19.
Peca az Araki Éren

Már rég szerettem volna egy jó kis úszós pecát! Tegnap(Szerda) ki is mentünk, ám a helyzet siralmas volt.
2012.01.18.
Közel 250 tó tűnt el az elmúlt fél évszázadban Kínában
Az intézet munkatársai 2007-ben távérzékelők alkalmazásával megkezdték a 10 négyzetkilométernél nagyobb tavak feltérképezését, elhelyezkedésük és vízállományuk megfigyelését.
2012.01.17.
Újratelepítés a biharugrai halastavakban
Az idén a társaság gazdálkodásában fordulatra, 230 millió forint fölötti árbevételre és nyereségre számít az ügyvezető.
2012.01.17.
Az óceán növekvő szén dioxid szintje befolyásolja a halak agyműködését
Az ausztrál Kutatási Tanács (ARC) Korallzátony Tanulmányozással foglalkozó Kiválósági Központja több éven át tanulmányozta a megemelkedett oldott szén-dioxid tartalmú környezetben élő bébi korallhalak viselkedését.
2012.01.15.
Multifunkcionális gazdálkodással duplázta meg bevételét a rétimajori Aranyponty Zrt
A hazai halértékesítés növelése mellett ugyanis mintegy 70-80 millió forint értékben biohalat szállított Németországba, Ausztriába, illetve kisebb mennyiségben Szlovákiába.
2012.01.08.
Új Balaton Horgászrend
Kedves Mindenki, és főként Balatoni Horgászok! Légyszi, ha tudtok, menjetek fel a Facebookra és keressétek meg a legújabb csoportot, aminek "Balatoni horgászok" a neve.
2012.01.05.
Kormoráncsapatok dézsmálják a Balaton halállományát
Ezek a madarak télen könnyebben zsákmányul ejtik a hideg vízben inaktívvá váló halakat, így ellenük a jégborítás lenne a legjobb védelem.
2012.01.03.
A zebradánió titka
Leglátványosabb példa erre az axolotl, de a zebrahal is a megújulás mestere: nemcsak uszonyait, hanem szívizmát, látóidegét vagy gerincvelőjét is képes pótolni.
2011.12.27.
Csuka pergetés rejtelmei
A csuka pergetéséhez először egy jó felszerelés kell. Fontos egy könnyű jól és pontosan dobható pergetőbot a közepes méretű B akciós bot kiváló. Legyen könnyű de merev és oszoljon el a fárasztási erő, hogy ne csak a spicc dolgozzon.
2011.12.26.
Előzőtt a széles kárász
Korábban ugyanis zömmel horgászok szavaztak a Haltani Társaság honlapján, akik a nagyobb folyóinkból ismert, horgászzsákmányként sem megvetendő szilvaorrú keszeget favorizálták.
2011.12.22.
Balaton régió fellendülő horgászturizmus kiszáradó halastavak
Miközben a horgászturizmus fellendülőben van, a balatoni haltelepítésekhez szükséges ivadékgondozást, szaporítást, teleltetését szolgáló halastavak egy részét az őszi lecsapolás után nem sikerült újra feltölteni.
2011.12.21.
Oldalspicc házilag
Alapanyagok: Műanyag vállfa. -a leghosszabb egyenes része. Vízálló erős drót.- L alakban meghajlítva. Festék. Lakk.
2011.12.20.
A műlegyes horgászat egészen mostanáig
Mivel ott nem tudtam hozzászólni, hát megteszem itt. Nekem erről egyből az a szó jut eszembe, hogy haltartó kosár. Egy igazán régi a műlegyezéshez kapcsolódó eszköz, használati tárgy.
2011.12.18.
Élen a szilvaorrú keszeg
Pedig a harmadik jelölt lápi póc sem akárki: a Duna-medence endemikus, azaz bennszülött hala, elterjedése lényegében ma is arra a szűk területe korlátozódik, ahol régmúlt időkben a faj kialakult.
2011.12.14.
Jó hír a balatoni horgászoknak áfamentes lesz a horgászjegy
A Balaton ökológiai egyensúlyáért, a haltelepítésekért és a halőrzésért felelős BHNP költségvetésének több mint kétharmada, közel 400 millió forint származik évente a horgászengedélyek értékesítéséből.
2011.12.14.
Halpéntek marketing akció a halfogyasztás növelésére
Ezúttal a tervek szerint a csatlakozó éttermek péntekenként halat, vagy azt is kínálnak vendégeiknek, a halászok pedig olcsóbban adják a halat ezen a napon.
2011.12.13.
Fogynak a tavak Kínába
Elhangzott az is: az élővizek minősége egyre romlik, gondot jelent az üledékek nagy mennyiségű halmozódása, csökken a vizes élőhelyek területe, pusztulnak a vízi élőlények.
2011.12.12.
Az Ormánság felemelkedését célozza az Ős Dráva mintaprogram
Az Ős-Dráva Program többéves előkészítő munka után 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálásában az Új Széchenyi Terv egyik kiemelt nemzeti programja lett - mondta a 45 ezer hektárt és 36 települést érintő hazai mintaprogram megvalósításáért felelős politikus.
2011.12.09.
Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
Elmondása szerint a cég jogelődje, a Balatoni Halászati Zrt.
2011.12.09.
Több forrás jut jövőre a holtágak revitalizálására
Úgy vélte, fontos megtalálni a megoldást a települések egyre súlyosabbá váló anyagi problémáira.
2011.12.08.
Piranhákkal ölette meg magát
Foglalkozása halász volt, így pontosan tudta, hogy mi fog történni vele, ha csónakjából beleveti magát a Yata folyóba egy olyan szakaszon, ahol ebben az évszakban hemzsegnek a vérszomjas falánkságukról és borotvaéles fogaikról hírhedt ragadozó halak.
2011.12.05.
Hétszázezer tenyésztett lazac szabadult el
A meglépett lazacok száma nagyjából megfelel az elmúlt három év folyamán összesen kiszabadult állaténak.
2011.12.02.
Drágább lesz a karácsonyi hal a piacokon
A hal a nagy élelmiszer-áruházakban várhatóan olcsóbb, míg a piacokon némileg drágább lesz. Például a ponty kilója a hipermarketekben 500-600 forint, míg a piacokon 700-900 forint körül lehet.
2011.12.01.
Új balatoni horgászrend a süllőt kívánja elsősorban védeni
Az új horgászrend a Balaton egyik leghíresebb halát, a süllőt kívánja elsősorban védeni.
