2013.04.17.
Megindult a süllő ívása a Balatonon leáll a busahalászat
A zsákhálós keszeghalászatot már március utolsó hetében beszüntette a társaság a süllőállomány nyugodt ívása érdekében, bár ezt semmilyen rendelkezés nem írja elő számukra - közölte a cégvezető.
2013.04.17.
Lopott hal a tányéron
Az ellenőrzött 620 horgász közül hatnak az esetében készült feljelentés engedély nélküli horgászat miatt.
2013.04.17.
Az árvízi jelenségek szaporodnak a belvíz csökken a Közép Tisza vidékén
Szintén megkönnyíti a belvíz elleni védekezést, hogy az utóbbi években pályázati támogatással sikerült helyreállítani több főcsatorna eredeti vízszállító képességét - tette hozzá Horváth Béla.
2013.04.12.
Haldömping a Balaton befolyóin kiemelten ellenőrzik a horgászokat
Füstös Gábor beszámolója szerint eddig nem látott tömegben úsznak fel a halak a hideg Balatonból a valamivel melegebb vizet hozó befolyók felé.
2013.04.10.
A Tisza tó vízrendszerének megújítása erősíti a térség termelési biztonságát
A többi között sor kerül a feliszaposodott csatornák kotrására, illetve az elavult műtárgyak, úgynevezett beengedő művek korszerűsítésére - tette hozzá.
2013.04.08.
Segítség kérése egy rendelet megértéséhez
Sajó folyó az országhatártól a Kesznyéteni hídig terjedő szakaszára Hernád folyó és a Kis Hernád (Bársonyos patak) teljes szakaszára az alábbi vízállások mellett: Sajó folyón a Sajópüspöki vízmércénél mért 300 cm, a Sajószentpéteri vízmércénél mért 350 cm, a Felsőzsolcai vízmércénél mért 400cm meghaladó vízállásnál.
2013.04.08.
Kétszázötven kilogramm döglött halat emeltek ki egy sanghaji folyóból
A lakosok panasza nyomán a hatóságok több mint 250 kilogramm elpusztult állatot halásztak ki a vízből, és gyűjtöttek össze a partokon.
2013.04.07.
Meghiúsulni látszik a kormorángyérítés a Közép Tiszán
Számítások szerint évente a horgászok, a halászok és a rabsicok zsákmányát együttesen is meghaladó, több százmillió forint értékű halat fog ki, illetve sebez halálra e madárfaj az érintett folyószakaszon.
2013.04.05.
Átcsónakázott öt hal Japánból Amerikába
A csónakot Japánban lajstromozták, így valószínű, hogy a halak onnan utaztak két éven át - írta a LiveScience című amerikai tudományos hírportál.
2013.04.03.
Kezdő Match horgászat, ovis szinten:
Üdv mindenki, új vagyok az oldalon és a felnőtt horgászok között is. Ahogy eddig olvasgattam az oldalt, úgy tűnik, jó kis közösség jött itt össze. Pécsi vagyok.
2013.04.01.
Egyedülálló Tavi Folyami Tengeri horgász lehetőség
2013 májusi indulással vitorlásommal végighajózok a Balatontól Sió Csatorna, Duna, Fekete tenger, Égei tenger, Földközi tenger és végül az Adriai tengerig tartó útvonalon.
2013.04.01.
Amurokkal a hínár ellen
Hozzáfűzte: a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vízminőség-vizsgálatot és botanikai vizsgálatokat is végzett, és csak úgy adta meg hozzájárulását, hogy a szövetségnek az Abért II.
2013.03.30.
Miért is érdemes több halat enni?
Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás évente négy kilogramm fejenként. Európa más országaiban ezzel szemben húsz kilós az átlag.
2013.03.28.
Nyílt nap a horgászsport és a horgászturizmus fejlesztésének elősegítésére
A horgászsport és a horgászturizmus fejlesztésének elősegítése az új halgazdálkodási szabályozással című rendezvényen az államfő elmondta: a szabályozás tétje az is, hogy Magyarország a tisztességes horgászok és halászok, vagy pedig a rapsicok paradicsoma lesz-e.
2013.03.28.
Fenekező horgászat
Fenekező horgászmódszerrel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményeteket illetve tanácsotokat. Kaptam ajándékba egy "Shakespeare medriatic 360 cm 30-60gr" típusú teleszkópos botot.
2013.03.28.
Csaknem 138 tonna halat telepítettek a zalai vizekbe
A ragadozók közül 5 tonna süllőt, 3,5 tonna csukát, a ritkábbnak számító halfajok közül pedig 384 kilogramm compót helyeztek a vizekbe.
2013.03.26.
Halgazdálkodási törvény A balatoniak módosítanák a tervezetet
Álláspontja szerint a horgásztársadalom nagy erőket mozgósít a gazdasági halászat megszüntetésére, amelynek mérséklésével általánosságban véve ő maga is egyetért, de hangsúlyozta, a halászat állományszabályozó szerepére a jövőben is nagy szükség lesz, főként a Balatonon.
2013.03.19.
Rekordmértékű radioaktív anyagot mutattak ki egy fukusimai halban
Az adat egyben azt is jelzi, hogy több mint két évvel a fukusimai erőműbaleset után is súlyos a környező vizek szennyezettsége.
2013.03.16.
Természetvédelmi bemutóhelyeket fejlesztenek Királyréten és az Ipoly völgyben
Együttműködési Program keretében az októberig tartó programra - írják.
2013.03.13.
A legrégebbi mamutagyarból készült horog korát 19 ezer évesre teszik
Ezek a legrégebbi horgok, amelyeket Európában találtak, és az eszközök azt jelzik, hogy az eddig feltételezettnél korábban fejlesztette ki az ember a halászeszközeit, valószínűleg gyorsmozgású halak elfogására, amelyek a klíma melegedésével megjelentek a tavakban.
2013.03.08.
Halászok kifogásolják egy aláírásgyűjtési kezdeményezés hitelesítését
Brumbauer Tibor, a Tiszai Vitorlás Egyesület elnöke bizonyos általános tilalmi időszakra vonatkozóan kezdeményezett aláírásgyűjtést a halászat betiltására.
2013.03.01.
Félezer halvédelmi bírságot szabtak ki tavaly Jász Nagykunban
Az elkövetők elektromos halászeszközt használva nagy mennyiségű halat zsákmányolnak - áll hivatal közleményében.
2013.02.28.
Tudósok modellezték egy őskori hal állkapcsát
Túlélte a perm-triász kihalási eseményt, de 225 millió évvel ezelőtt végül kipusztult.
2013.02.28.
A Greenpeace szerint Magyarország sikerrel állt ki az uniós halászati reform mellett
Európai Unió halászati ügyekben illetékes minisztereinek szerda kora hajnalig tartó vitájában, az EU halászati rendszerének módosításáról.
2013.02.23.
Óvatos kárászok februárban

Sikerült kiérni, ami nagy szó, hisz itt a Szigetközben még akkor is volt 15-20 cm hó, ami olvadt ugyan, de csúszóssá vált a hó alatti földút, ami miatt a kocsit egy biztonságos helyen hagyva még vagy 300 méter gyalogút következett.
