2012.12.21.

Sikeres a Halászati Operatív Program

A teljes keretből ez év december elejéig már 9 milliárd forintot kötöttek le a vállalkozások.


2012.12.21.

Karácsonyi halár ellenőrzések

A parlament a nyáron fogadta el a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénymódosítást.


2012.12.16.

Sügéreim

Kifogott sügér egy zöld horgászszéken, mérőszalag mellett

A kicsik meg amihez hozzájutnak. Egy nagyobb sügért vélek látni, ezért szinte ráhajolok a vízre.


2012.12.15.

Jelentősen növelhető a magyar haltermelés

A karácsonyi halszezon alkalmából is biztatott mindenkit, hogy egyen több halat, megjegyezve, hogy Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás évente 4,0-4,5 kilogramm, holott az uniós átlag 20 kiló körül van.


2012.12.10.

Melyik hal lesz 2013 hala?

Magyar Haltani Társaság, amely e kettő mellett a kurta baing (Leucaspius delineatus) nevű halat is jelölte a 2013-as év hala címre.


2012.12.07.

A halfogyasztás növelése érdekében

A célpiac - kiemelten a gyermek-, és közétkeztetés - kiszolgáláshoz egy formázott, szálkátlanított, panírozott és elősütött termékcsalád kifejlesztése szükséges, az itteni termelésből származó halak közül a ponty, a busa és az amur kiválóan alkalmasak arra, hogy alapanyagként szolgáljanak - mondta.


2012.11.28.

Nem emelik a horgászhegyek árát a Balatonon

Beszámolója szerint idén az aszály miatt a korábbi éveknél nehezebb a halgazdálkodás.


2012.11.26.

Megújítják a Szolnok tartalék ivóvízbázisául szolgáló Alcsi Holt Tiszát

Sokrétű szerepkörének a jövőben csak akkor képes maradéktalanul megfelelni a holtág, ha töltő- és leürítő rendszerének rekonstrukciója elkészül, és stabilizálják a megcsúszott partszakaszokat - mondta Lovas Attila.


2012.11.19.

Befejeződött a Tisza tó téli vízszintjének beállítása

Erre azért van szükség, hogy megakadályozzák a tavon télen kialakuló jégtakaró partrombolását.


2012.11.14.

Zalacsányi Bojlis Túra

Sziasztok sporttársak! A túra előtt segítséget kértem tőletek a radarválasztás miatt. Ott megígértem pár segítőkész kollégának hogy leírom tapasztalataimat.


2012.11.13.

Biharugrai hal a szarvasi pulykafeldolgozóból

Farkas Zoltán elmondta: az édesvízi halászat komplex fejlesztésére Magyarországon 2014-től Halászati Operatív Program indul, önálló ágazati programokkal lehet EU támogatásra pályázni.


2012.11.09.

Nem lesz kevesebb a hal

A bonyhádi Pannónia Zrt., amely 86 hektáros tórendszeren gazdálkodik, nem érte el a szokásos 80-90 tonnás piaci?pontytermést?, ez azonban nem az időjárás miatt alakult így?


2012.11.09.

Négy betörőt fogott el a kutya

A négy férfi hétfő éjjel tört be egy gávavencsellői házba, ahol különböző élelmiszereket, szeszes italokat csomagoltak össze, hogy azokat ellopják.


2012.11.08.

Hétfőn kezdték meg a Tisza tó vízszintjének csökkentését

A Tisza-tó téli vízszintje egyméteres csökkentés után, az üzemelési szabályzatban meghatározott maximális, a Kisköre-felső vízmércén mért 620 centiméteres vízállással a tervek szerint november 11-én áll be.


2012.11.08.

Felelevenítik a balatoni gardahalászat hagyományát Tihanyban a hét végén

Szombaton látványhalászattal mutatják be a gardafogás mai technikáját, amelyet a vendégek kísérőhajókról tekinthetnek meg. A bemutatóhalászat - amelyre a Balatoni Hajózási Zrt.


2012.11.06.

Mérgező trópusi halat fogtak az Adrián

A latinul Lagocephalus sceleratus-nak nevezett gömbhalféle a Szuezi-csatornán keresztül érkezett a Földközi-tengerbe.


2012.10.27.

Továbbra is sugárszennyezettek a Fukusima környéki halak

Elemzése eredményeként Buesseler arra a következtetésre jutott, hogy az elhúzódó szennyezettség vélhetően valamilyen - kis mennyiségű - szivárgás következménye, amelynek forrása vagy maga az atomerőmű, vagy a szennyezett tengerfenéki üledék.


2012.10.25.

Horgászokat mentettek a Balatonból

A két férfinak szerencséje volt, mert egy közelben elhaladó vitorlás utasai meghallották a segélykiáltásaikat, és rövid időn belül kimentették őket a vízből.


2012.10.19.

Háromnapos süllőfesztivál lesz Szigligeten

Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján több ezer látogatót várnak az önkormányzat és a helyi vállalkozók támogatásával megvalósuló ingyenes programsorozatra.


2012.10.17.

Búcsú a nagy halaktól

Mindig ugyanott forgott, mindig csak egy, és vélhetően olyan nagy, amely még a fajtársait sem tűri meg közelében. Amilyen magányosnak tűnt a hal, olyan barátságtalan volt a part meg a vízfenék is.


2012.10.15.

Lehalászási ünnep a Hortobágyon

A kétnapos lehalászási ünnepen naponta 150-150 mázsa halat fognak ki és osztályoznak az érdeklődők előtt.


2012.10.15.

Autójával tóba csúszott egy horgász Pest megyében gyerek is volt a kocsiban

A sofőrt a dabasi tűzoltók és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárai hosszú percekig keresték, mire megtalálták, majd kivitték a partra, s átadták az időközben riasztott mentőknek.


2012.10.12.

Feloldották a horgászati tilalmat a Ráckevei Duna ágon

HATÁROZAT? Az XIV-H-001/01895-3/2012. számú határozatot jelen határozat jogerőre emelkedését követően hatályon kívül helyezem. Jelen határozat alapján a Ráckevei Dunaág teljes területén 2012.


2012.10.07.

A Magyar Haltani Társaság közleménye

Természeti értékük a korábbi 50 ezer, illetve 10 ezer forintról 100 ezer forintra emelkedett.


2012.10.04.

Balatonföldváron kezdődött meg az őszi a haltelepítés

A telepítést az irampusztai halastavakban nevelkedett, 1,2 kilogramm átlagsúlyú háromnyaras pontyokkal kezdték, amiből csütörtökön mintegy 150 mázsányit engedtek a vízbe.